0
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21Egy másik gyerekkori álmomat megvalósítva 2023 végén elkezdtem rövid prózát írni.
* Első írásom az Irodalmi Rádió téli pályázatán 3. helyezést ért el.
* De szép vagy! prózám a Holnap Magazin 2024 februári pályázatán 2. helyezett lett.
* Van még kedd című novellám az Aposztróf kiadó Szó-kincs 2024 antológiájában jelent meg, és került felolvasásra a könyvbemutatón.
* A 2024-es Életmesék pályázat különdíját nyerte Öntöttvas című írásom.
* Fülemás nyuszi című mesém az Irodalmi jelen pályázatán különdíjas lett, és megjelent a meseválogatásból készült e-book-ban.
* Jól behűtött életünk novellám a Méltóságért alapítvány pályázatán 3. díjat nyert.
* A Vikönyv pályázatán három alkotásom is nyomtatott megjelenést ért két külön kötetben, két komolyabb hangvételű: Macskamenta, Séta hármasban és egy vicces történet: Elek, a kerítő fenevad.
* A Gödöllői irodalmi díj zsűrije shortlistre helyezte Míra című novellámat.
* Az Illyés Gyula irodalmi pályázaton Megkopott köteteink című novellám 2. helyezett lett.
* A MÁV által kiírt “Keleti 140” pályázatra küldött Freskók a festék alatt novellám bekerült a pályázat nyertes fotóival illusztrált 1000 példányban megjelent kötetébe.
* A 2024-es Cédrus pályázaton Kiemelt díjat kaptam. A Napút online felületén megjelentek Míra és Fémes fekete című novelláim.
* A hetedik folyóirat pályázatára küldött Betakarnak unokáim írásom megjelent a nyomtatott antológiában. A 2025 első negyedévi nyomtatott periodikában szerepelt Tiszta lappal című írásom. Az online felületen több novellám is publikálásra került.
* A Női váltó Kapaszkodó gyapjúszálak című novellámat közölte.
* A Spangár András pályázatra küldött pályaművekből válogatott antológiába bekerült Krumpli hússal című novellám.
* Tiszta udvar, rendes ház és Röpke pillanat című novelláim az Aposztróf kiadó Szó-kincs 2025 antológiájában jelentek meg.
* Az Apakulcs 2025 pályázaton Káprázatos életünk című novellám próza kategóriában FŐDÍJAT nyert.
Káprázatos életünk
Biztatsz a csúszda aljáról, mert tudod, hogy félek. Könnyedén elkapsz és magasba repítesz.
A közelgő vihartól tartva rám teríted a kabátod. „Gyere, szépségem, hazaviszlek!”
Lefotózol a tütümben, majd bátorítóan követsz a kulisszák mögül. „Bámulatos vagy, imádni fognak.” És úgy lesz, mert elhiszem neked, hogy páratlan vagyok.
Mögöttem állsz, együtt nézünk a tükörbe. „Észre sem venni, elnyomja a gyönyörű szemed.” Felragyogok könnyeim alatt, már nem zavar a fogszabályozó.
Kifizeted a drága szalagavató ruhát. „Káprázatosan nézel ki.” Szigorúan nyitsz ajtót tetovált karú partneremnek, de behívod, és megkínálod itallal.
Megigazítod csipkefátylamat. „Álomszép vagy!” Beléd karolok, s vezetsz a padsorok közt büszkén. Elhagyom a neved, de te mellettem maradsz.
Óvatosan ölbe veszed az unokád. Kopasz és lila. „Tökéletes, mint az anyja.” Betakarod szereteteddel. „Gyere, kicsi szépségem, hazaviszlek!”
Ráncos kezemmel sima selyemkendőt terítek lezárt szemedre. Kinek leszek gyönyörű ezután, Apa?
Maci a fán
A balerina. Rózsaszín, de nem a divatos fáradtrózsaszín; nem is rózsaszín tulajdonképpen, inkább pink. Tüllszoknyás pink balerina, giccses nagyon. Mindig mosolyogtak, ha azt hallották, hogy valami túl színes, giccses, akár egy karácsonyfa. Ők ketten azt vallották: ez így van rendjén, a karácsonyfa valóban legyen színes, zsúfolt, mi több: giccses.
De szép vagy!
Már megint nem vitte ki a kukát, és a szobája is hogy néz ki! Nevezhetnénk művészi rendetlenségnek is akár, csakhogy nincs benne semmi szép. Bár, mi tagadás, a koszos zokniba rejtett aszalt almacsutka meglepően eredeti ötlet. Ennyi az összes kérése a lánya felé: tartson rendet a szobájában, és vigye ki a kukát. Igazán nem nagy elvárás egy tizenhét éves lánytól. A konyhában is milyen kupit hagyott maga után: hideg, kék lében süllyedő Titanic-tál a mosogatóban, a fehér retek darabkák, mint megannyi lebegő jéghegy. („– Jack! – Rose!”) A konyhapulton fél karéj kenyér alszik kényelmes morzsaágyon. Némi csigába tekert szalámihéj koronázza meg a kompozíciót. Igazán bájos csendélet, érdemes lenne lefotózni, ha nem sietne ennyire.
Van még kedd
Ma nem kelek fel. Nem kezdem el színtelen mindennapomat. Csak a mindennapiért. Olyan sok volt már, annyi egyforma, céltalan.
A sok X. A negyedik nemrég. Akkor azt hittem itt a vége. Haha! Seperc alatt rájött még egy X; nincs különbség, sok volt eddig is, most még több. Mi marad, mit adtam tovább, amit csak én…, generációkon átívelő hírem viszi tovább a világ. Volt ilyen, letettem valamit?
Öntöttvas
Sosem volt gyűjtögető típus, inkább szelektálós, mindent kidobálós. Néha még olyan dolgoktól is megszabadult, amiről később kiderült, hogy mégiscsak hasznos lett volna. Mint a férje fél pár, egészen pontosan jobb, bakancsa. Hónapokig rakosgatta a páratlan lábbelit, míg egy kedd reggel bedobta a kukába. Két nap múlva a férje boldogan hozott fel egy bal bakancsot a szuterénből.
Jól behűtött életünk
Nyírjuk a füvet a harminc fokban. Jómagam a kerítésen innen, Józsi bácsi a szomszédban.
– Jó munkát! – köszönök át barátságosan.
– Jó munka nincs, csak hasznos – kacsint rám ráncai mögül.
Nem nagy a kert, a meleg miatt mégis fárasztó a meló. Félúton megállok egy szusszanásra. Átnézek. Józsi bácsi sörrel a kezében üldögél a bejárati lépcsőn. A hideg üvegre kicsapódott pára rácsöpög inas, dolgos kezére.
Fülemás nyuszi
– Mama, varrsz nekem egy nyuszit?
– Örömmel. Ebből a barna plüssből jó lesz?
– Zöld nyuszit kérnék.
– Zöldet?! Van egy kevés világoszöld anyagom, de az nem lesz elég.
– Kérlek, Mama, zöld nyuszit szeretnék!
Mama elővett egy nagy csomagolópapírt, és elkezdett rajzolni.
– Jaj, Mama, nem rajzolt, hanem plüss nyuszit!
– Előbb elkészítjük a szabásmintáját – nevetett Mama.
Freskók a festék alatt
Segít kipakolni a taxiból. Unokája energikusan húzza méretes gurulós bőröndjét, ő maga a kis kézitáskával is nehézkesen halad a bejárat felé.
Itt van hát újra. A hármas faajtó, az oszlopsor, az íves osztott ablak olyan, mint évtizedekkel ezelőtt. A csarnokba lépve azonban eláll a lélegzete. Persze olvasta, hogy felújították a pályaudvar Lotz termét, de nem gondolta, hogy ilyen lenyűgöző lett. Emlékeiben a körbefutó freskók kopottak, elmosódottak, akárcsak az a várakozással, reménnyel teli tizenhét éves lány, aki volt.
A festmények életre keltek a felhordott festéktől, ő viszont lassan eltűnik a rárakódott rétegek súlya alatt.
Míra
Szabálytisztelő sofőr, most mégis jócskán túllépi a sebességhatárt. Szokatlanul furán érzi magát, nem beteg, de nem is egészséges. Megbomlott benne az egész egysége. Nem kerek, nem teljes. Kevesebb vagy épp több.
Talán csak elrontotta a gyomrát, émelyeg kicsit. Mielőbb haza kell jutnia lepihenni.
A kocsisor lassan halad, péntek délután van, csúcsidő, sok lámpa.
„Mit vacakol ez a böhöm fekete autó? Még simán át lehet érni a zöldön.”.