Már megint nem vitte ki a kukát, és a szobája is hogy néz ki! Nevezhetnénk művészi rendetlenségnek is akár, csakhogy nincs benne semmi szép. Bár, mi tagadás, a koszos zokniba rejtett aszalt almacsutka meglepően eredeti ötlet. Ennyi az összes kérése a lánya felé: tartson rendet a szobájában, és vigye ki a kukát. Igazán nem nagy elvárás egy tizenhét éves lánytól. A konyhában is milyen kupit hagyott maga után: hideg, kék lében süllyedő Titanic-tál a mosogatóban, a fehér retek darabkák, mint megannyi lebegő jéghegy. („– Jack! – Rose!”) A konyhapulton fél karéj kenyér alszik kényelmes morzsaágyon. Némi csigába tekert szalámihéj koronázza meg a kompozíciót. Igazán bájos csendélet, érdemes lenne lefotózni, ha nem sietne ennyire.

Azt is kérte tőle, hogy csak egyik kétezrest vegye ki a tálcájából; pakolás közben viszont látta, hogy kivette mindkettőt. Bónuszként még az ötszázast is, így most nem maradt semmi aprója. Mehet be egy boltba valami haszontalan, fölösleges olcsó vacakot venni, csak hogy adjanak némi aprót vissza, másképp nem tud fizetni a parkolóban.

Tegnap megbeszélték, hogy ma reggel elviszi az öccsét az oviba, mert csak fél kilenctől van órája. De még csak fel sem ébresztette a srácot. Na jó, ezt az egyet talán elnézi a lányának, hiszen nincs édesebb látvány a békésen szuszogó gyereknél, megérti, hogy nem volt lelke felzavarni. Épp most kukkantott be a fiú szobájába; plüss malackáját szorosan arcához szorítva, széles mosollyal az arcán alszik autós kiságyában. A párna csücske nyomot hagyott finom arcbőrén. Ha létezik béke szigete, ez a babaillatú apró szoba biztosan az. Neki is kegyetlenül nehezére esik felkelteni, mégis meg kell tennie. Korábban kell indulniuk, hogy munka előtt az oviba is beérjenek. Pedig nem így tervezte, még át akarta nézni a reggeli értekezlet anyagát. Most össze fogja kavarni a 8-as meg a 10-es projektet.

Á, nem is mérgelődik tovább, készít magának egy jó kis kávét, felöltözik csinosan, aztán elindul ő is munkába. Múlt héten talált egy eszméletlen, leárazott felsőt a kedvenc boltjában. Gyönyörű türkiz színe van, szuper lesz a kis fekete szoknyájával. De hova a bánatba tette? OK, tudja, hogy a gardróbban nincs az a patikarend, de ez friss szerzemény, itt kellene lennie a polc tetején. Kidobálta a polc tetejéről az összes cuccot az ágyra. Majd a szekrény alján is mélyreható bányamunkát végzett. Türkiz felső sehol. Lehet, hogy a kis komódban? Ott sincs. Vagy vállfára tette, hogy ne gyűrődjön? Az ágy már egy ruha-Everest, de a türkiz felső eltűnt. Hirtelen eszébe jutott, hogy fél órája, mikor sebtében elköszönt a lánya, mintha türkiz szín párosult volna a látványához. Ez nem lehet igaz! Kérdezés nélkül, lazán felvette az ő vadiúj blúzát!

Ilyen pocsék hétfő reggelt! Egy hollywoodi maszkmester tudására és idejére lesz szüksége, hogy eltüntesse a nyomait. Hja, kérem, az igazság odaát van, a való világban nem működik a filter. Elengedte a blúz gondolatát, legalább a sminkje legyen hibátlan. Ha nincs türkiz ruha, nem a kék szemhéjfesték a nyerő, ma füstös hatású végzet asszonya szemet varázsol magának. De hol a szürke festék? A gardróbbal ellentétben, a sminkdobozkában mindig rendet tart. Kevés, de minőségi kozmetikumot használ, vigyáz rájuk, szépen tárolja őket, hiszen csodát vár tőlük, így túl a negyvenen. (OK, ötvenen. De éppen csak!) A szemhéjpúder márpedig nincs a dobozban. Felcaplatott az emeleti fürdőszobába. Na, abban a szekrénykében aztán nyoma sincs rendnek! 10 percig keresgélt, mindent átnézett, közben rendet rakott, és ha már arra járt, lemosta a koszos tükröt is. Bár nem is kosz volt az, egy mosolypofit rajzolt valamelyik gyerek a párás üvegre, annak a nyoma maradt meg. Cuki kismanók! Az aprócska fürdőben most már elfogadható a rend, a szürke szemhéjpúder viszont sehol. Elvihette magával a leányzó, hogy napközben megigazítsa a sminkjét. Hát ez mindennek a teteje! Ezt már nem fogja szó nélkül hagyni!

A reggel többi része is rohanósra sikerült. Késve értek be az oviba; a nagyon helyes, lelkes kis óvónő figyelmeztette is őket, hogy legközelebb lemaradnak a reggeliről, ha nem érkeznek időben már csak tízórait kap a gyerek. Tízórait! A csudába! A héten ő volt a gyümölcsfelelős, naná, hogy otthon felejtette! Pedig előkészítette a pultra, de elterelte figyelmét a konyhai káosz. Elragadó stílusban megdicsérte az óvónő új frizuráját, és gyorsan lelépett, mielőtt szóba került a gyümölcs. Ezzel megvolna, jöhet a meló.

A főnök persze épp a mai nap akar a pontosság mintaképe lenni, kivételesen időben kezdte az értekezletet, pedig rendszerint még kényelmesen kávézgatni, hangolódni szoktak előtte. Ki a manó képes reggeli másod-kávé nélkül sziporkázni? Az értekezlet javában folyik, a késés rögzítve, maradhat félórával tovább délután, hogy behozza a kiesett időt.

Ebédszünetben felhívta a lányát, hogy hozza el az öccsét délután az oviból, mert ő nem ér oda ovizárás előtt. Ez a legkevesebb, amit megtehet, ha már miatta csúszott a reggel. De hiába csörgött hosszan, és ismételgette húsz percen keresztül a hívást, nem járt sikerrel. Pedig biztosan emlékezett rá, hogy délben van egy lyukasóra, beteg a matektanár, tegnap este írta be a szülői fórumra. Csak tudná, mire fizeti félhavi bérét a lánya telefonszámlájára, ha úgysem lehet elérni, mikor szükség lenne rá! Beszélniük kell erről is. Szerencsére a férjével tudott egyeztetni, ő megígérte, hogy hamarabb indul, így beér az oviba zárás előtt, helyzet megoldva.

Hazafelé beugrott a boltba. Öt után, mint mindig, még az önkiszolgáló pénztáraknál is hatalmas sor fogadta. Hogy mennyire unalmas a sok fáradt, ideges, elhasznált, munkából hazasiető emberrel hosszú percekig szoros sorban álldogálni! Mi a csudának kell neki mindennap bejönnie?!
Hat után végre otthon. Gyors, de finom vacsorát tervezett, spagetti carbonarát, mind a négyen szeretik. Épp az asztalt terítette, mikor hívta a lánya – ha neki van szüksége rá, bezzeg működik a mobil –, hogy nem ér haza időben, meg amúgy is ettek már a barátnőivel. Hogy nem lehet egyszer együtt vacsorázni, mint egy rendes család!

Végül tíz óra után libbent be az ajtón a leányzó. Vidáman, csinosan, türkiz blúzban, talpig végzet asszonya sminkben. Nem kezdett el veszekedni vele, látszott rajta, hogy fáradt, hosszú napja volt neki is.
– Ennél valamit, drágám?
– Á, nem igazán vagyok éhes.
– Hazafelé vettem barackos joghurtot, a kedvencedet.
– Jaj, szuper vagy anyu! Abból kérek.
Késő este, már nyugiban egy százszor látott filmet néztek kettesben a férjével. Csak háttérzajnak használták, közben csendesen beszélgettek:
– Láttad milyen szép volt ma a lányunk?
– Szép? Gyönyörű! – tört ki férjéből a büszke apa. – Fantasztikusan állt rajta az a türkiz felső.
– Aha… nagyon jó színe van, én vettem neki.